2015. július 10., péntek

Meglepetés II: Ruta története képekben

 
Itt is van, az utolsó meglepetés. Egyben, az utolsó bejegyzés ezen a blogon. Nem fogom törölni a blogot, csupán, már nem igazán fogok feljönni.
Minden kép alá, írok egy kis idézetet, hogy visszaemlékezzünk, Rutára.
Lara
 
 
 
"- Azt hiszem figyelnek bennünket. - súgja a fiú Katnissnek. Rám pillant. Szürke szemeiből sajnálat tükröződik. Peeta dob, ő pedig egy másik dárdáért nyúl.
- Ha jól emlékszem Ruta a neve- súgja ismét halkan. De én hallom. "



 
"- Elérkeztünk, ahhoz a kérdéshez Ruta. Hogyan szeretnél életben maradni az Arénában?- kezdi szánakozva. Nagyot nyelek, megtörlöm verejtékező kezemet a ruhámban, és kinyitom a számat. Újra elbátortlanodok.
-Nem könnyú engem elkapni. És ha nem tudnak elkapni, nem tudnak megölni. Mondom rekedt remegő hangon, de a végére visszanyerem elszántásfomat. - Úgy hogy ne mondjon le rólam kapásból."
 
 
 
 
 
 
"Piciny ujjaimmal lefele bökök, a Hivatásosak felé. Meg persze Peeta felé"

 
"-Tudod, nem csak ők köthetnek szövetséget. -(..)
- SZövetkezni akarsz velem?"
 
 
"Talán csak azért mentett meg, mert a szerepét játszotta. Elakarja hitetnia az emberekkel, hogy szerelmes belém.
- Ó- sóhajtok, és a fényre gondolok a fiú szemében.- Nem hinném, hogy megjátszotta"
 
 
"Óvatos legyél!- mondom, miután meggyőződtem arról, hogyn nem fogok sírni.
- Te is. -feleli."
 

 
""Azt akarom kiabálni neki,. hogy meneküljön. De már nem megy, mert érzem a testembe fúródó lándzsát."
 
 
"-Győznöd kell.-(...)
- Győzni fogok. Mindkettőnkért."
 

 
"Fényesség borít át, és már nem hallom,, ahogy eldördül a halálomat jelző ágyú."

 
 
 
"Hiányoztok. De majd egyszer újra találkozunk. Szeretettel: Ruta."


Meglepetés I: Epilógus


Igen, Evelin, eltalálta. Tényleg epilógust fontolgattam. Már az elején tudtam, hogy fogok írni egyet, joban mondva, akkor már meg is írtam. Rövid, de sokat mondó (legalábbis, szerintem).
ERŐSEN SPOILERES.
Lássuk
Lara

A fényesség, először elvakított. Kellett egy ksi idő, amíg szemem hozzászokik  vakítóan fehér látványhoz.
A menny szebb hely, mint gondoltam.
Hitten benne, és most tényleg itt vagyok.
A karcolások, amiket a Viadal során szereztem, egytől egyig mind eltűnt, és most fényes lepelve burkolózva várok.
Várok, hiszen nem tudom merre induljak, valahogy az angyalokat sem látom.
Ez a hely, nagyobb mint a Körzetünk. Az otthonom. Elszorul a szívem. Az otthonom, ahova többé nem fogok visszatérni, ahol a többiek ragadtak. Szembe jön velem egy alak. EGy alak, gyönyörű, viszos kreol bőrrel, aki az én szemeimen keresztül néz vissza rám. Egymás felé rohanunk, felugrok hozzá, szorosan átkarolom, és mellkasába fúrom az arcomat.
- Apa - suttogom. Hangom angyalian cseng, mintha nem is az enyém lenne. De nem úgy, nem érzem sajátomnak, mint halálom pillanatában. Most szebb lett, és a halállal, valahogy megtisztult.
- Ruta. Kicsim- suttogja a férfi. Apa. Ízlelgetem a szót. Olyan rég nem tudtam már kinek mondani, Az ő hangja egy kicsit vízhangzik, nem olyan mint emlékeimben. De nem számít. A lényeg, hogy újra együtt vagyunk. Egymásba gabalyodva állunk, nagyon sokáig.
De az idők végezetéig tudnék így, a karjai közt maradni.
Gondolataim, azonban, áthúzzák a számításom.
Mennyi idő volt amíg idejutottam?
Vége van a Viadalnak?
Ki nyert?
Thresh?
Cato?
A Rókaképű?
Clove?
Vagy esetleg....Katniss?
Ezt akartam. Hogy Katniss nyerjen.
Emlékeim kitisztulnak. Megölte...a fiút, aki engem ölt meg: Marvelt, az Első Körzetből.
Várjunk. Ők hol vannak? Rémülten pillantok körbe.
Nem lehetnek itt.
Nem szabad itt lenniük.
- Nyugodj meg kincsem - duruzsolja apa, lágy, megnyugtató hangján. - Itt már nem bánthat senki.Ez az egész, mintha nem is a valóság lenne. Mintha, álmodnék. Egrészről, megakarom tudni, ki nyert. Masrészről, mi lesz, ha csalódok a végeredményben? Egyenőre, csak látni akarom anyát, és a testvéreimet.
- Lehetséges lenne....? - kérdezem, és még mindig meglepődök hangom sejmességén. Apa blóint.
 Idővel, Ruta. Idővel - mondja
***
 
Kedves Anya!
Mint már tudod, nem éltem túl a Viadalt, de egy percig se aggódjatok.
Apával vagyok, jó helyen.
Ahol nem kell félni, és éhezni sem fogok.
Katniss és Peeta megnyerte a Viadlat, tudom, hogy küldtetek Katnissnek kenyeret.
Tudom, hogy segíteni fog nektek, és tudom, hogy már segített is.
Tudom, hogy lázadás volt.
Tudom, hogy már nem Snow az elnök.
Tudom, hogy eltörölték a Viadalt.
Ha találkozol Katnissel, mond meg neki, hogy mindent köszönök, és hogy a húga Prim, jól van.
Barátnők lettünk.
Elmondhatom, habár, nekem nincs nővérem, de úgy szerettem Katnisst, mintha az lett volna.
Apa is jól van.
Végig figyelt minket, és büszke ránk, hogy képesek voltunk nlküle végig csinálni.
Nagyon lassan telik az idő nélkületek.
Hhiányoztok.
De majd egszer újra találkozunk.
Szeretettel:
Ruta



17. fejezet

Ide is elérkeztünk. Egyik szemem sír, a másik nevet. Nevet, mert sikerült befejeznem  a sztorit. Sír, mert.....mert így lett vége. Erősen gondokodtam, hogy az utolsó pillanatban megváltoztatom, és még is túléli, de az nem én lettem volna. Én nem akarom átírni. Ez a kisány szemszögéből volt, az eredeti történet, nem egy teljesen más történet. És, ha már az eleje igazodik, a végének is kell.
Direkt van benne ennyi kép. A többibe nem tettem ennyit, ebbe azonban késztetést éreztem, hogy beletegyem őket. A meglepit holnap hozom. Vagyis, két meglepi is lesz.
A FEJEZET SPOILERT TARTALMAZ, A KÖNYVRE NÉZVE. AKI NEM OLVASTA/ LÁTTA, AZ SZÁMOLJON A SPOILER KÖVETKEZMÉNNYEL.
Lara

Kiszívjuk a tojásokat, és megeszünk fejenként egy-egy nyúlcombot.
- Készen állsz?- kérdezi Katniss sejtelmesen.
- Mire? - felelek kérdéssel a kérsdésére, de közben fel állok, úgy mint  ha géppuskából lőttek volna ki.
- Ma megszerezzük a Hivatásosak élelmiszerkészletét - mosolyodik el.
-Tényleg? Hogyan? - felcsillan a szemem. Mennyire bátor! És én mennyire tisztelem én, az ilyen embereket! Ha tehetném, én is ilyen lennék, de én túlságoan félek. Az ismeretlentől, a többiektől. Én itt a préda vagyok, nem a vadász, de Katnissel, talán én is vadász lehetnék. Talán.
De attól még, imádom a kalandokat, a kihívást, és mindent igyekszek a legjobban megoldani. Nyitott vagyok az új dolgokra, már amennyire.
- Fogalmam sincs - akaratlanul is széles mosolyra húzom a számat. - Vadászat közben majd kitalálunk valamit. - javasolja, és int, hogy induljunk. Elpakolja a hálózsákot, és elindulunk. Még sohasem vadásztam, sőt még nézni sem néztem vadászatot, ezért minden egyes mozdulatán úgy csüngök, mintha fizetnének érte. De van egy olyan sanda megérzésem, hogy vadászat közbne nem szokott beszélni. Most azonban lépten nyomon kérdez valamit. Én késségesen válaszolok minden kérdésre.
- A fiú a Harmadik Körzetből? - kédezi, amikor az őrszemről mesélek neki. - Ő is beállt közéjük?
- Igen, egész nap a táborban van. Őt is megcsípték a darazsak, amikor a többiek a tó felé menekültek- mesélem. - Szerintem megállapodtak, hogy életben hagyják, ha cserébe őrködik. De nem valami erős.
-Milyen fegyverei vannak? - kérdezi.
- Amennyire láttam, nem vészes a helyzet. Egy lándzsája van. Néhányunkat talán távol tudna tartani vele, de Thresh könnyedén végezne vele - folytatom. Threshre gondolok, aki té nyleg betartotta az ígéretét, és nem ölt meg, amikor alkalma adódott rá. Ez, örömmel tölt el. Pedig, lehet, ez az egy  halál kellett volna neki ahhoz, hogy nyerjen.
- És az élelmet a szaad ég alatt tárolják? - kérezi, mire kapásból bólintok. - Nekem nagyon gyanús valami ezzel a táborral kapcoslatban
- Szerintem is - helyeselek, ahogy a kupacokra gondolok a kaja  körül. - De nem tudom mi az. Katniss, még ha sikerül is hozzáférned az élelemhez, hogyan akarod megsemisíteni? - kérdezem.
- Elégetem - kezdi komolyan.- Beleszórom a tóba. Lelocsolom benzinnel- ezek egyre nevetségesebb ötletek. Hasba bök, mire akaratlanul is hangos hahotázásban török ki. - Felfalom az egészet. - újra nevetni kezdek. - Ne aggódj. Kitalálo valamit. Pusztítani sokkal könnyebb mint teremteni. - vált át újra komoly hangnembe. Felhagyunk a vadászattal, és inkább gyüjtögetünk, megmutatom neki a praktikáimat.
- Van testvéred? - kérdezi. Bólintok, és elszorul a szívem, ahogy rájuk gondolok.
- Öt. Én vagyok a legidősebb - nem szívesen beszélek erről, még neki sem, aztán arra gonolok, hogy mi veszíteni valóm van? Talán a támogatókat meghatja, és végre én is kapok valamit. - Szinte sosincs mit ennünk, csak a tesszeráért járó dolgokból tudunk élelmet nyerni, de azért megoldjuk.
- Hogyan?
- Arra felé rengeteg a rét, ahol nem termelnek semmit, de mégis nő mindig valami ehető. Legtöbbször, kicselezem a békeőröket, hogy tudjak szedni valamit, majd azt odaadom a kisebbeknek, és anyának.
- Nem eszel abból, amit gyűjtesz? - megrázom a fejem.
- Csak nagy ritkán. De még sosem kaptak el a békeőrök, ez a szerencsém. Ha illegálisan szerzek valamit, legyen az lopás, vagy találás, akkor is megölnek. De mindig van vígasz.
- Ezt hogy érted? - folytatja a kérdezősködést.
- Mindig van valami apró támasz, ami segít túllépni a nehéz időszakot. Például, amiket szeretek.
- És, mit szeretsz?
- A zenét - vágom rá.
- A zenét? - vishangozza meglepetten. - Mikor van időd erre?
- Otthon szoktunk énekelni. És munka közben is. Ezért tetszik annyira a kitűződ. - mutatok a fecsegőposzátára. Jaj, mennyire fogna nekem hiányozni a kedvenc madaraim!
- Nálatok is élnek fecsegők?
- Naná- folytatom.- Van néhány barátom is köztük. Órákig tudunk felelgetni egymásnak - mondom, majd hozzáteszem, hogy valami érdekességet is említsek:
- Üzeneteket szoktak vinni. - kiások a földből egy jókoa gubós gyümölcsöt, és a táskámba rakom. Rengeteg mindent szedtünk, ami igazán jó dolog.
- Hogy érted?- kérdi.
- Mivel munka közben általában én mászok a legmagasabbra, én veszem ilyenkor észre elsőnek a munkaidő végét jelző zászlót - elmosolyodok, ahogy visszagondolok a piros zászlóra, amit a szél meglobogat, ami azt jelenti: erre a napra végre nyugtunk lehet. - Van egy dal, amit ilyenkor szoktam énekelni - mosolygok. Nagy levegőt veszek, és lágy hangomon eléneklem a csupán négy hangjegyből álló dalocskámat, amit úgy szeretek. - A fecsegőposzáták adják tovább a hírt a gyümölcsösben. Így tudja meg mindneki, hogy véget ért a műszak. Vigyázni kell velük, veszélyesek is tudnak lenni, ha az ember túl közel merészkedik a fészkükhöz. De hát ezért nem lehet hibáztatni őket.
Újra előtörnek a régmúlt idők emlékei, amihatására könnyek szöknek a szemembe, szerencsére sikerül lenyelnem őket. Angela, a legeslegjobb barátnőm mutatott egy titkos helyet, ahol tele vannak a fák fecsegőposzáta fészkekkel. Az volt a mi helyünk, senkit sem engedtün oda. Egyszer, valaki követett minket, és kilopta a fészkekből a tojást, amíg a madarak elmentek élelmet keresni. Szegény Angela, pont ezután az eset után ment el egyedül a titkos helyünkre. A poszáták azt hitték, hogy ő lopta ki a fészküket, és össze csípték. Hazáig futott, karja és válla csurom vér volt, ami később elfertőződött. Két hét múlva meghalt, én pedig hónapokig sírtam.
De ez egy olyan emlék, amiről nem szívesen beszélek.
- Tessék, a tied - nyújtja felém a kitűzőjét. - Neked többet jelent, mint nekem.
- Ne csináld. - rázom meg a fejem, ujjait ráhajtom a kis kitűzőre. - Szeretem nézni, ahogy csillog a ruhádon. Ezért döntöttem úgy, hogy megbízok benned - füllentem, némi igazsággal. Ekkor, eszembe jut, a nyakláncom. Fűszálakból font, a végén aprólékos mintával faragott fa csillag lóg. Már olyannyira a részemmé vált, hogy alkalom adtán meg is felejtkezek róla. Sosem veszem le, még fürdéskor sem. - Különben is, nekem itt van ez. - megmutatom neki. - Szerencse talizmán.
- Hát,úgy fest eddig bevált. - mosolyog, miközben visszatűzi a poszátát a ruhájára. - Lehet, hogy nem érdemes elcserélned.
Újra elmosolyodom.
- Kitaláltam mi csinálunk. - elmesél mindent, hogy mi lesz az ő dolga, de azt mondja, meghallgatj a ajavaslatokat, hogyan lehetne elterelni a Hivatásosak figyelmét
- Tűzzel - mondom.
- Ott találkozunk, ahol először együtt ettünk - mondja, miközben összegyűjtük a tábortűzhöz szükséges ágakat és halomba rakjuk őket.
- Van elég élelmed? - bólintok. - Itt a hálózsák. Neked jobban fog kelleni.
- Veled mi lesz? - tiltakozok. - Nem fogsz fázni?
- Ha a tónál sikerül szereznem másik házózsákot, akkor nem. Tudod, itt nem büntetik a lopást - elvigyorodik. Én is mosolygok, de aggódok, mert továbbra is fent áll a letőség, hogy nem tud hálózsákot szerezni magának.
- Nem biztos, hogy beválik. De ha meghallod a fecsegőposzáták énekét, tudni fogod, hog jól vagyok, csak valami okból kifolyólag nem tudok visszajönni. - mondom, és megtanítom a füttyjelet. Nem nehéz, se perc alatt megtanulja.
- Rendben van. Ha minden a tervek szerint alakul, együtt fogunk vacsorázni. - nem szólok semmit, félek, hogy ha kinyitom a számat, hangos zokogásban török ki, mit  semmiképp sem akarok, csak átölelem. Nem számított rá, de rövidesen ő is átkarol. Néma könny csepp hullik alá magányosan a szememből. Gyorsan letörlöm.
- Óvatos legyél!- mondom, miután meggyőződtem arról, hogy nem fogok sírni.
- Te is- feleli. Elengedem, megvárom amíg megfordul, és leülök. Ötven méterre heleztük el innen az első tábortüzet, és nem szeretném, hogy idő előtt észre vegyék.
Úgy döntök, megszámolom, hány gyúfát adott Katniss. Előveszem a táskámból, és a markomba rendezem őket. Egy, kettő, három... így folytatom a számolást egészen hatig. Kétszer annyi gyufa van, mint amennyi kupacot csináltunk. Ha tehetem, inkább úgy gyújtom meg, ahogy azt tanultuk a Kiképzésen. Miután már nem látom Katniss távolodó alakját, elindulok a tábortűz helyéhez, a földön. Veszélyesebb így, viszont lassabb, ami Katnissnek jól jön, ugyanis jó sokáig tart észrevétlenül a szaruhoz menni. Jó tíz percig sétálok így, mire odaérek a lábaim kezdenek fájni. Rengeteg zöld levelet helyeztünk a rakásra, hogy jobban füstöljön, és észre vegyék a Hivatásosak.
Két gyufát előhagyok, és leteszem a halomtól nem messze. MEggyujtom az egyiket, és egy száraz gallyra irányítom a lángnyelvet. Nagy nehezen meggyullad.
Ahelyett, hogy eloltanám a gyufát, azt is a halomba dobom, igyekszem minél bejjebb, a szarazzabb részekhez. A száraz ágat találomra odaérintem a levelekhez, amik egy szempillantásnyi dő alatt meggyulladnak. Ég, de nem eléggé. Az ágam elaludt.
Újra megismétlem a folyamatot, a maásik gyufával. Hatamas füst oszlop kezd magasodni fölém, és a tűz fölé. Félek, hogy nem elég, de nem kockáztathatok, nem gyújthatok újabbgyufát. Inkább fogok egy erősebb ágatm és egy ásikhoz kezdem dörzsölni, úgy, ahogy az oktatóm mutatta. Koncentrálok, ami azt illeti, túlságosan is. Amikor nagy nehezen lángra kap, ráhajítom a már égő kupacra, de ügyegetlenkeésemnek meg van az ára: kezeimet kidörzölte a fa. Egy pillanatig nézem a művemet, ami azt illeti, tovább is mint kellene.
Futásnak eredek - szintén a földön - a másik kupac felé. Azt jó messzire tettük ettől, több száz méterre, hogy biztosak legyünk abban, hogy Katnissnek elég ideje legyen.
Régen voltam ennyire magányos. Az erdőben csend van, még a madarak sem ciripelnek, csak a néma lábdobogásom hallatszik. Már mindjárt ott vagyok, érzem.
Megtorpanok, amikor odaérek. Már egészen közel van a naplemente. Újból két gyufa, és egy száraz gally van a segítségemre. Azonban, számításaimat keresztűl húzzák azok az átkozott gyufák.
Az egyiket idegeségembe eltörtem. Félek, hogy a másikkal is ez történik, és akkor jaj nekem. Vajon a Hivatásosak észre vették az előző tűz füstjét? Vajon Katnissel mi van? Egy faáat dörzsögetek egy másikhoz, aztán újjabbakat, de nagyon sokára gyulladnak meg. Nem okoz csalódást az eredmény, ebből a halomból is magas füstoszlop szakadozik fel folyamatosan. meggyújtom az utolsó gyufát, azzal pedig egy ágat, ugyanúgy, ahogy az elsőnél. Véletlenszerűen hozzáérintem a levelekhez. Tovább állok. Ezúttal, azonban felmászok egy fára, mert már hallom a Hivatásosak kiáltozását. De még nem ehhez értek. Hangos szitkozódás. Hogyan képes valaki ennyire hangosan beszélni? És, ekkor, valami megcsapja a fülemet.
Robbanások.
Nem olyan, mint amikor eldördül az ágyú, nem, ez nem olyan.
Még hangosabban hallom, ahogy a Hivatásosok káromkodnak. Tehát, ők tudják mi ez. És, már én is sejtem mit jelent. Összeáll a kép, ami az elmúlt napokban illeszkedett.
A Rókaképű nem mert közvetlen a gúlába rakott élelem közelébe menni, csak óvatos ugrásokkal. A kis föld kupacok, a fémlapok és a gúla körül. A robbanás sorozat, és a Hivatásosok szitkozódása. Katniss felrobbantotta a taposó aknákkal körbe védett gúlát. Csak azt tudom remélni, ős nem sérült meg, ettől eltekintve, csodálatos terv volt.
Várok, hátha hallom az ágyút, de ez elmarad. Vad csörtetésre leszek figyelmes. Az események hevében elfelejtettem elfutni. Vadul kalapál a szívem. Fejebb mászok a fán, és igyekszem mozdulatlan maradni. Nem lesz baj. Két Hivatásos tör elő a bokorból. Vagyis, ha jobban megnézem, csak az egyik Hivatásos. Marvel, az Első Körzetből, és a fiú a Harmadikból. MArvel képe eltorzul, majd a földhöz vágja a dárdáját.
- Ez nem igaz! - átkozódik, és ez hangos káromkodik. - Catonak igaza volt.
Visszafrdulnak, és futnak vissza a szaruhoz. Miután meggyőződök róla, hogy biztonságos, tovább megyek. Két-háromszáz métert ugrálhatok a fákon, amikor megszólal ágyúdörgés hasít a levegőbe. Vadul kapkodom magamb az oxigént, miközben pulzusom egyre szaporábban és szaporábban ver.
- Katniss...- suttogom alig hallhatóan, és gyors könnyek szántják fel puha arcbőröm.
Katniss...
Csak rá tudok gondolni. Nem sokára kiderül, hogy semmi baja, nyugi Ruta. Ez a nyugtatgatás semmire sem jó, nem bírok tisztán gondolkodni. Megfogom a nyakamban lévő nyakláncot, markomba szorítom ,és a mellkasomhoz paszírozom, mközben nyelem a könnyeimet.
Katniss...
Újra és újra azt képzelem, hogy ma este az ő arcát is látni fogom az égen. Nem. Nem. Nem!
Nincs baja. Mennem kell tovább, be kell tartanom az egyezségünket- ha lehet ezt egyáltalánagy nevezni. Ő nem csak a szövetségesem. Hanem a barátom is, és ennyivel tartozunk a barátainknak.
Amikor úgy érzem, elég messze értem, leszállok a földre, és ágakat, leveleket gyűjtök. Ahoz, hogy ismét ide csalogassam őket hozzám, nagyobb tűz, és füst kell mint az eddigiek. Nagyokat nyelve próbálom szabályos alakba rakni a gallyakat, de ezzel csak az időt húzom. Este nehezebb meneküli- gondolom. Majd reggel meggyújtom. Vagy, a himnusz után. Igen. Ez így jó lesz.
Felmászok egy fára, épp időben, mert elkezdődik a himusz.
Körmömet rágom, ajkamat harapdálom, ahogy a Kapitólium címere felkúszik az égre, majd levetítik a halottak arcát.
Csak ne ő... Csak ne ő...- kántálom.
A Háras fiú, és a Tizedik Körzetből a fiú. Hatalmas kő esik le a szívemről, hogy Katniss biztonságban van. Szívverésem lelassul, én pedig kezdek megnyugodni.
Két napja aludtam egyedül uoljára, és egyedül ez a nagy hákózsák üresnek tűnik. Le szeretnék mászni, tudom, hogy meg kell gyújtanom az utolsó tüzet, de testrészeim nem mozdulnak. Pár másodperc alatt mély álomba merülök.
Reggel tompa puffanásra ébredek. Kell egy kis idő, mire rájövök, hogy én adtam ki, ezt a puffanó hangot. Leestem a fáról, hálózsakostól. Feljajdulok a áfjdalomtól, ami a fejembe nyilal, majd szépen lassan terjed szét a testem többi részén is. Kell egy kis idő, amíg annyira összeszedem magam, hogy fel tudjak állni. Valjuk be, ez nem volt a legjobb ötlet. Szédülök, és émelyeg a gyomrom. Szerencsémre, időben lépek arrébb, mint hogy lehányjam Katniss hálózsakját.
Miután befejeztem, ennem kell valamit, hogy eltávolítsam a borzalmas ízt a számból. De nem marad meg bennem, ezt is kihányom. Szédülésem továbbra sem csillapodik, gyomrom vadulháborog, a fejembe nyilaló fájdalomról nem is beszélve. Látásásom zavaros, hol elsötétül, hol kivilágosodik, hol pedig teljesen jól látok.
Mit is kéne csinálnom? Teljesen elfelejtettem, hogy mi lett volna a dolgom. Hol van Katniss? Elindulok, hogy megkeressem, de a lábaim nem arra mennek, mint kéne. Valahogy, a lelkem mélyén, tudom mit kell tennem. De testem ne követi az utasításokat. Csak megy előre, néhol megbotlik, amikor látásom ismét eltorzul. Fel nézek, de egy nap helyett, kettőt látok, majd egybe olvad, és újra kettő lesz belőle. Megborzongok, és újra rosszul leszek. Megtámaszkodok az egyik fába, amik szorosan állnak egymás mellett, azonban rá kell jönöm: ezek a fák, nem is fák, csak fa. És én pont a képzelt fára támaszkodtam rá. Hason fekve próbálok felállni, de hasztalan. Újra nagyot szaltózik a gyomrom, a keserű utó munka azonban elmarad. Amikor végre erőt veszek magamon, rájövök, hogy indulnom kéne, vissza a találkozó helyre.
Az emlékek fokozatosan visszatérnek, elsősorban, a tegnap este. A robbanással kezdődik emlékezet kiesésem vége. Katniss felrobbantotta a kaját. Akkor, mennem kell vissza, oda ahol először együtt ettünk. Már indulok! - mondanám Katnissnek. De nem tudom. Inkább feltápászkodok, és felmászom a fára. Már nem szédülök-annyira-, úgy érzem, ott biztonságosabb. Hálózsákkal a hátamon, kis tarisznyáva az oldalamon igyekszem vissza arra a helyre. Nem volt a legokosabb döntés, a következő pillanatban, simét a földön vagyok, és lefele gurulok egy dombon. Kiáltások hagyják a számat.
Újra felállok.
Dél körül jár az idő, amikor eszembe jut valami. Mennyire lehetek messze Katnisstől? Mindegy, egy próbát megér. Eléneklem a dalocskát, mire a poszáták hangosan rákezdik az ismétlést.
Megbotlok valamibe, és egy háló esik rám.
A francba!
Csapdába estem.
Ekkor tér vissza minden emlékezetem, és rá kell ébrednem, hogy elfelejtettem meggyújtani az utolsó halmot.
Micsoda egy balfácánvagyok.
Erőtlenül próbálkozom lerángatni magamról a háót, de sehogyan sem sikerül. Meghallom a dalt, nyílván Katniss is elénekelte neki.
Felsikoltok, újra és újra, hogy tudja baj van.
- Katniss! Katniss! - sikoltozom a nevét. Nem akarom, hogy idejöjjön. Itt vannak. Érzem, hogy itt vannak, ők állítottak nekem csapdát. Ostoba vagyok. Nem akarom, hogy Katnisst bántsál, nem akarom, hogy idejöjjön.
- Ruta! Ruta! Jövök! - ebben a pillanatban ront a tisztásra, nekem már csak annyi erőm maradt, hogy kinyújtsam a kezem.
Azt akarom kiáltani neki, hogy meneküljön. De már nem megy, mert érzem a testembe fúródó lándzsát. Hörögve veszem a levegőt, és csak azt látom, ahogy Marvel, az Első Körzetből össze esik.
- Vannak még? - kiáltja. Rengetegszer kellett visszazsólnom neki, hogy nincsenek, mire megértette. Túl halk, és erőtlen a hangom. Itt van, a dárda, bennem, és nem tudok ellene mit tenni. Mire kihúznám, meg is halnék. Összegörnyedek a dárda körül, azt remélve, így kevésbé fáj. De nem, erőm azonban nincs, hogy visszaforduljak. Jobban mondva, semmihez sincs erőm, tudatomat az éles fájdalom tölti be. Mellém gugol, ez egy cseppet megnyugtat. Még bírnom kell. Még el kell mondanom neki valamit. Tudom, de már elfelejtettem mit kéne. Azt remélem, mielőtt örökre lecsukom a szememet, eszembe jut, és kitudom mondani. Kinyújtom felé, nagyon lassan a kezemet, amit túl erősen szorít meg. De nem érdekel, erősnek kell lennem. Minden bizonnyal, anya már sírógörcsöt kapott otthon.
- Felrobbantottad a kajájukat? - kérdezem, miközbe igekszem összedni az erőmet, és a figyelmemet. Mé nem halhatok meg.
- Az utolsó morzsáig - mondja. Halvány mosoly ül arcomra, de inkább eltüntettem. Másra kell az energiám.
- Győznöd kell - jutott eszmbe, a mondat, ami már azóta foglalkoztat, amióta találkoztunk.
 
- Győzni fogok. Mindkettőnkért. - ágyúdörgés hallatszik. Már meghaltam volna? Marvel halt meg. Olyan erősen szorítom Katniss kezét, ahogy csak tudom.
- Maradj itt - nem tudnék egyedül meghalni-teszem hozzá gondolatban. Könnyek buknak ki a szememből. Már nem tudom vissza tartani. Amikor kihúztak, úgy akartam meghalni, hogy Snow megemlegesse. Azt akarom, hogy megfizessen. De nem tudok mit tenni. Nem vívtam semmit ki a halálommal.
- Hát persze, hogy itt maradok. Itt melletted - mondja. Szemem előtt, újra lsötétül a világ, de utána visszanyerem a látásomat. Valamit, valamit még szeretnék mondani. Nem tudom mit, csak ennyi jön ki a szmon, alig érthetően:
- Énekelj - olyan, mintha nem is én mondanám, mintha egész távolról beszélnék. Mintha máshonnan hallanám a hangom, mintha más emver beszélne belőlem. Gondolkodóba esik, majd megköszörüli a torkát.
A láperdő mélyén, a fűzfa lombja alatt
A pázsit ágyra, puha zöld párnára,
Hajtsd le fejed, hunyd le álmos szemed
És amikor újra kinyitod, felkel a nao
 
Itt biztonságban vagy. nem fázol,
A százszorszép megóv mindentől
S a holnap valóra váltja az álmaid
Drága kicsikém, úgy szeretlek.
 
Lehunyom szememet, úgy ahogy a dalban van. Koncentrálok, hogy elfeledjem a fájdalmat, ami a hasamból árad, a mellkasomba és a szívembe sugároz. Meg akarom mondani Katnissnek,hogy vigye el a cuccomat, amit szereztem. Az övé lehet, de nem szeretném felbe szakítani. Olyan szépen énekel, még így, srástól eltorzuló hanggal. Nagyon lassan, alig észrevehetően szedem a levegőt.
 
A láperdő mélyn, messze elbújva,
A holdfényben, a levéltakaró alatt
Felejts el minden bút, s ánatot
S reggelre nyoma sem marad
 
Itt biztonságban vagy, nem fázol,
A százszorszép megóv mindentől,
S a holnap valóra váltja az álmaid,
Drágs kicsikém, úgy szeretlek.
 
 

Az utolsó sorokat, alig hallom, de ráeszmélek, hogy nem csak ezeket. Könnyek hullanak az arcomra, vegyülnek az enyéimmel. Poszáták énekét hallom. Majd egyre halkabb és halkabb lesz minden körülöttem. Fényesség borít át, és már nem hallom, ahogy eldördül a halálomat jelző ágyú.
 
 

 

16. fejezet

Na, sziasztok. 
megérkezett ez is, ezen kívűl max 2 fejezet van hátra. El sem hiszem, hogy már itt járunk....:(
Ahogy a csoportban írtam, készülök egy mrglepivel. Majd meglátjátok :)
Jó olvasást.
Lara

Vissza gonodolok arra, mennyi, és mennyi embert korbácsoltak meg, pusztán annak a gyanujából, hogy ettek a terményből. Nem mindenkire sikerült rábizonyítani, de bárkivel megtették. És inkább egy ártatlan megkorbácsolása, mint egy bűnöst büntetlenül elengedni.
Azon kapom magamat, hogy arcomon borzasztó fintor ül, de sikerül rendezni arcvonásaim. Most olyan, mintha egy maszk vonná körbe arccsontomat, amit sehogy sem lehet lerángatni.
- Nektek mindig van elég szenetek?- a kérdezősködés minig az előnyömre vált, mert így nem nekem kellett válaszolni.
- Egy fenét - végja rá, szinte azonnal. - Nekünk is meg kell vennünk, leszámítva a szénport, ami a bakancsunkba ragad.
Meglepődök ezen szavak hallatára, és rá kell jönnöm, hogy tényleg semmit sem tudok a többi Körzetről, és valószínüleg, ő sem tud többet. Szóval, mesélni kezdek.
- Aratáskor valamivel több élelmet kapunk, hogy jobban bírjuk a munkát - mondom, ami alőször eszembe jut.
- Nem kell suliba járnotok? - érdezi csodálkozva.
- Aratás idején soha. Olyankor mindenki dolgozik - kivételek itt is vannak, de nincs kedvem untatni a lányt, valójában, a Játékmestereket sem jó ötlet feldühíteni. Nem szeretném, hogy bármi bajt csináljak, mert eddig az elöljárókigyekezték elkerülni a Körzetek közötti kommunikációt.
Nem válaszol, egy darabig némán ülünk egymás mellett.
- Mi lenne, ha kipakolnánk a kajánkat, és akkor tudjuk, mivel kell gazadálkodnunk. - mondom. Bólint, és előpakolja a sajátját, és én is ezt teszem. Szinte mindent láttam, pár szárított marhahús és keksz maradt egészen rejtve, de most ezt is felfedte. Elszégyenlem magam, amiért ilyen kevéske ételem van, de bíztat, hogy ez rengeteg.
- Biztos vagy benne, hogy nem mérgező? - kérdezi, az egyik bogyót az ujjai közé véve.
- Naná, ilyen otthon is terem. Napok óta ezt eszem - magyarázom, és hogy ég jobban nyomatékosítsam, beveszek egyet a számba. Ő is eszik egyet, de a kelletnél óvatosabban harap bele.
- Felezzük el, jó? - kérdezi. - Te is kapsz az enyémből, én is kapok a tiedből. Így nem kell tartanunk attól, hogy ha ketté válunk, mit együnk. - blólintok. Tényleg komolyan gondolta ezt a szövetség dolgot. Felfedem táskám további tartalmát, a tömlőmet, a csúzlimat, és a zoknimat. Szégyenkezve pillantok felé.
- Tudom, hogy ez nem valami sok, de muszáj volt gyorsan elmenekülnöm a szarutól.
- Nagyon jól csináltad - mondja, miközben ő is kipakolja a felszerelését. Ez egy kicsit megnyugtat, ám, amikor megpillantom a napszemüvegét, elfog az irigység, és egyszerre elkerekedik a szám.
- Ezt hol szerezted? - kérdem hosszas hallgatás után. Hát ez.. Ez fantasztikus. Ilyen van a Hivatásosaknak is, és neki is, pedig nem is Hivatásos. Össze vissza pörögnek a gondolataim, nem is vagyok képes összefüggően beszélni, de még gondolkodni sem.
- A hátizsákban volt. Eddig nem sok hasznát vettem. Semmit sem használ a nap ellen, de közben alig látni benne - mondja. Kis híjján elnevetem magam, de rájövök, hogy ez nem lenne illendő dolog.
- Ezt nem nappal kell használni, hanem sötétben - mondom nevetés helyett. - Néha, amikor éjjel is dolgoznunk kell, ilyen szemüveget adnak azoknak, akk a legmagasab ágakról szedik le a gyümölcsöt. Oda már nem ér fel a fáklya fénye. Egyszer egy Martin nevű srác megpróbált lenyúlni egyet. A gatyájába rejtette. De elkapták, és a helyszínen kivégezték.
- Kivégezték egy ilyen szemüveg miatt? - nem tudta elrejteni arcról a csodálatot, vagy talán nem is akarta.
-Igen, pedig mindneki tudta, hogy ártalmatlan. - vissza gondolok arra a jóságos fiúra, aki nem volt normális. Nekem semmi bajom nem volt vele, jókat lehetett vele játszani. Sosem vágatta le a haját, egy lófarokba kötött össze hátul, a tarkójánál. - Martinnak hiányzott egy kereke. Úgy vselkedett mint egy három éves. Csak játszani akart a szemüveggel.
És ezzel nem túlztam. Tényleg, borzasztóan gyerekesen viselkedett, csoda, hogy egyáltalán engedték munkába állni. Bár, ha jól emlékszem, könyörgött az anyja, hogy dolgozhasson. Még nálunk is szegényebben éltek.
Martin jólelkű fiú volt. Aznap, amikor meghalt, este sokáig nem bírtam elaludni, a bűntudat miatt. Hiszen, én láttam, amikor a nadrágjába tömte azt az átkozott napszemüveget, és ha szólok neki, még ma is élne. De nem, mert azt hittem, hogy nem tűnik fel a békeőröknek. Mit hittem? Hiszen ezeknek mindig minden feltűnik. - ilyen, és ehhez hasonló gondolatok gyötörtek, amikor neeszteenül felkeltem, és felöltölztem. Összeszedtem azt a kevés dolgot, amink volt otthon. Persze, nem az összeset, mert az önzőség lenne a testvéreimmel szemben, csak egy törtrészét. Megfogtam egy fonott kosarat, amit korábban anya csinált nekem, és belepakoltam amit találtam. Ezt gondosan elrejtettem, és elmentem gyümölcsöt szedni. A kertünkbe akkoriban roskadásig tele volt almákkal a fánk, és volt három, vagy négy szamóca bokrunk. Egy békeőr csapat égette le egyszer teljesen az udvarunkat. Szedtem ezt is, azt is, és a kosárba tettem. Fogtam egy lapot, és nagybetűkkel ráírtam "Sajnálom". Tudtam, hogy ez nem pótolja a hiányát, de egy kicsit megyugszik a lelkiismeretem. A küszöbük elé tettem, és jó hangosan bedörömböltem, majd felmásztam a házuk melletti fára, onnan figyelve az eseményeket. Martin anyja jött ki, fekete kendővel a fején. Ruházatán csak ez az apró kendő mutatta, hogy gyászolt. Felkapta a csomagot, és körbe nézett. Kiáltott valamit. Majd, egy kislány bújt elő, a szoknyája mögül, nem lehetett több két évesnél. Csont sovány volt, kilátszott az összes bordája, arca beesett, szeme alatt nagy fekete karikák, szeme duzzatt volt a kialvatlanságtól. Egyből felismertem: ezek az éhezés jelei. Határozottan emlékszem arra, amit mondott: "Mama. Ezt Martin küldte?" Az anyja megrázta a fejét. "Nem, kincsem. Az angyalok"
A visszaemlékezésne ismételten az a vége, mint mindig. Elszorul a torkom, könnyek szúrják a szememet, szívem minden egyes dobbanása fájdalmas, akárhányszor eszembe jut, ami mostanába egyre többször volt.
Anyu aznap leszidott, mert azt hitte én dézsmáltam meg a készletünket, amit mindannyian tudtunk, hogy kevés. Álltam a sarat, nem szóltam semmit Martin anyukájáról, és a húgáról, senkinek, és ezt a tikot, a sírba viszem, amire valljuk be, nem sokat kell várnom. Bár, így, hogy Katniss a szövetségesem, több esély van a túlélésre, és ha belegondolok, hogy eddig kibírtam, miért ne bírnám tovább?
- Szóval, hogy műkodik a szemüveg? - zökkent ki gondolataimból Katniss.
- Tök sötétben is látni vele- felelem. - Próbáld ki este, naplemente után. Gondolkodik, majd átnyújt nekem pár szál gyufát.
- Tessék, ez a tied. Még szükséged lehet rá. -elveszem. 
- Köszi- mondom, majd ellenörzöm, hogy van-e nála gyógynövény a csípésekre. Kellemetlen lesz, ha újra begyulladnak. Katniss javasolja, hogy menjünk tovább, a folyásiránnyal szemben. Hihetetlen, hogyan megváltozhat egyetlen nap, vagy akár perc alatt, az ember élete. 
Amikor kihúztak, egy perc alatt fenekestől felfordult az életem, most pedig ismételten. De ezúttal a jó irányba halad, Katnissel. 
- Hol szoktál aludni? A fákon? - bólintok. - Egy szál kabátban?
- Ezt a kezemre húzom - mondom, és felemelem a taralék zoknit, mire akaratlanul is eszembe jut az a kegyetlenül hideg éjszaka, amikor Katniss még eszméletlen volt.
- Alhatsz a hálózsákomban, ha akarsz. Ketten is simán elférünk benne - erre az ajánlatra szemeim felcsillannak, és kedvem lenne átölelni a szövetségesem. 
- Legyen az a fa! Jó magasan van egy villás elágazás - mutatok egy, tőlünk tíz méterre levő fára. Előre szaladok, de Katniss veszi a lapot, és utánam rohan. 
- Versenyezzünk! - kiáltom, ami valjuk be, elég veszélyes, meredek ötlet volt, hiszen, ki tudja merre vannak épp a Hivatásosak. Ő ér előbb a fához, de két másodperccel később én is ott kapaszkodok, majd szépen lassab leelőzöm. Felkacagok, amikor látom, hogy még csak a fa és az ág közti távolság felénél tart. - Még gyakorolnod kéne - mondom nevetve. 
- Csaltál - jelenti ki, mire tenyérrel előre fele, magam mellè emelem karomat. Felnevetünk. Régen nevettem ennyire felszabadultan, boldogan. Elhelyezkedünk, és ebben a pillanatban megszólal a himnusz. Eltakarja a száját, és felém fordul.
- Ruta, ma tértem magamhoz. Nem tudod hány napig aludtam? - suttogja. Bólintok, miközben én is eltakarom a számat. 
- Kettőt. Az Első és a Negyedik Körzetből való lányok halottak. Már csak tízen vagyunk. - álmomban sem gondoltam volna, hogy eddig kibírom. Ezzel reményt adok az otthoniaknak, ami mégjobban elkeserít. Ha meghalok, még jobban fáj majd nekik. 
- Valami különös dolog történt. Legalánbis, szerintem nagyon különös volt. De az is lehet, hogy a vadászdarázsméreg miatt halucináltam- folytatja. - Ismered a srácot a körzetemből?  Peetát? Azt hiszem, megmentette az életemet. Közben meg szövetségre lèpett a Hivatásosakkal. 
- Most már nincs velük - vágom rá kapásból. - Előző éjjel a tó melletti alaptábornál kémkedtem. Sikerült visszatérniük, mielőtt a méreg kiütötte őket. De Peeta már nem volt velük. Talán tényleg megmentette az életedet, és menekülnie kellett.
Nem szól semmit, nyílván emészti amit hallott, én pedig nem firtatom különösképp, de a nem sokra rá, újra megszólal.
- Talán csak azért mentett meg, mert a szerepét játszotta. El akarja hitetni az emberekkel, hogy szerelmes belém.
 
- Ó- sóhajtok; és a fényre gondolok a fiú szemében. - Nem hinném, hogy megjátszotta magát. 
- Még szép, hogy színészkedett - vágja rá, mielőtt megindokolhatnám. - A mentorunkkal tervelték ki az egészet- mondja, amikor a himnusz utolsó hangjegyei is elhallgatnak.
- Próbáljuk ki a szemüveget - mondja, inkább csak magának, mint nekem, és felhelyezi a szemére. Sokáig csendben vagyunk, egyikünk sem szólal meg, végül ő töri meg a csendet.
- Azon gondolkodom, kinek lehet még ilyen.
- A Hivatásosaknak. Kettő is. - amikor észrevettem, épp Cato és Clove csókolózott, de ezt nem érzem fontosnak, inkább elhallgatom- De az összes felszerelésük a folyónál van. És nagyon erősek.
- Mi is erősel vagyunk. Csak másként - mondja.
- Te az vagy -jelentem ki. - De én mihez értek?
- El tudod látni magad élelemmel. És ők? -kérdi. 
- Nekik nem is kell - legyintem szomorúan. - Megkaparintották az egész élelmet - súgom. 
- Tegyük fel, hogy nem sikerült nekik. Tegyük fel, hogy elfogynak a készleteik - helyesbít. - Vajon meddig húzzák? Elvégre, ez az Éhezők Viadala, nem?
- De Katniss, ők nem éheznek - erősködök.
- Nem, valóan nem éheznek. Ez a baj - sóhajt. - Azt, hiszem, ez esetben nincsen más választásunk, Ruta, orvosolnunk kell a problémát.
Ezzel annyiba is hagyjuk a beszélgetést, szorosan hozzábújva alszom el. Nem félek, hogy bánt: akkor már rég megtehette volna. Nyugodt, békés az álmom, és annyira mérhetetlenül boldog vagyok, hogy végre nem egyedül kell szembe néznem a nehézségekkel, hanem van egy szövetségesem.
Reggel, akarom mondani hajnalban, korábban ébredek mint ő. Gyomrom vad korgással tudatja, hogy éhes. Megpróbálom óvatosan kihámozni magamat a hálózsákból, nehogy felkeltsem, és a folyóhoz veszem az irányt. Láttam valami vizimadár fészket, jókora tojásokkal. Be kell bizonyítanom neki, ogy jól döntött a szövetséggel, és nem vagyok olyan esetlen, mint azt hinné.
Felkapom a két jókora tojást, és vissza megyek a fához, ahol hagytam. Sietek, de közben óvatosan kell lennem, mert félek, hogy kiejtem a tojásokat a kezemből. Pont akkor érek a szemközti ághoz, amikr eldörren az ágyú. Újabb halott. Katniss felriad, egy darabig csendben vagyunk, de az ágyú nem hallatszik újra.
- Szerinted ki lehetett az? - kérdezi folytot hangon.
- Nem tudom. Bárki lehetett - személyszerint, én az egyik Hivatásosnak örülnék a legjobban.
- Számoljuk össze újra, hogy ki van még életben, jó? - kéri, mire rögtön sorolni kezdem.
- A fiú az Első Körzetből. Mindketten a Másodikból. A fiú a Harmadikból. Thresh és én. Te és Peeta. Ez nyolc. - elgodolkodok. - Ja, meg van a sánta fiú a Tizedik Körzetből. Vele együtt kilencen vagyunk. De valaki még hiányzik. - egyikünknek sem jut eszébe, ki az. Nem firtatjuk.Egy darabig csendben ülünk, amit én török meg.
- Kíváncsi vagyok, hogy halt meg az utolsó.
- Kizárt, hogy megtudjuk. De minden esetre nekünk jól jön. Minden haláleset lehiggasztja kicsit a nézőket. Így talán elég időnk lesz, hogy csináljunk valamit, mielptt a Játékmesterek lassúnak találják az események folyását- magyarázza. - Mi van a kezedben?
- A reggeli- felelem, és odaadom neki a tojásokat.
- Miféle tojások ezek? - kérdi. Megrántom a vállam.
- Nem tudom. Arra fele van egy mocsaras terület. Biztosan valami vizi adár tojása lehet.





2015. július 6., hétfő

15. fejezet

Hali;)
Itt is van!
Bocsi a késésért.
Lara
Miután megérkezem a kis bozótosba, ahova az első, vagy második nap leestem, valahogy megnyugszom. Na, nem teljesen, és ez nem is az a fajta nyugodtság. Sokkal inkább olyan fajta, mint amikor, túléltem a vérfürdőt, megnyugodtam, hogy nem haltam meg, de belekellett törődnöm, hogy nem itt ér véget a szörnyűség. És a beletörődés nagyon nehezemre esik, most főleg. De hát, ha muszáj akkor muszáj, nem lehet ellene mit tenni.
A Hivatásosak egytől egyig itt vannak. Cato, Clove, Marvel, és a Hármas fiú. Sejtettem, hogy itt lesznek, cseppet sem lepődtem meg.
Azonban, amit most látok,  attól azonnal eláll a lèlegzetem.
Clove és Cato félrevonul a többiektől, úgy állnak, hogy a szövetségeseik ne lássák őket. Clove átkarolja Cato széles, izmos vállát, a fiú a lány derekát. Közelebb hajolnak egymáshoz, és lágy csókot lehelnek egymás ajkára. Szájuk a csók után néma szót formálnak. Meg merek esküdni rá, hogy a szeretlek volt ez a szó.
Nem tudok mit kezdeni ezzel az új infóval, de inkább úgy döntök, hogy nem is érdekel.
Együtt jött a szerelmével a Viadalra, csak úgy mint Katniss és Peeta. Szívás.
Vajon ők is tényleg szeretik egymást, vagy csak féltékenyek, hogy ez nem nekik jutott eszükbe, és most el szeretnék játszani? Választ nyílván csak akkor kapok, ha tőlük kérdezem meg, de ez most teljesen kizárt. Azért, az életemet nem akarom miattuk kockáztatni, mert szó szerint, sírba vinném a titkomat.
Fanyaru mosoly ül ajkaimra, miközben az ölelkező párt nézem. Boldogok, ebben az átkozott helyen.
Az égbolton a napkorong átbukik a horizont felett, és szürkülni kezd az addig tiszta ég. Minden Hivatásos, és a Hármas fiú napszemüveget ránt elő. Mázlisták. Azzal úgy látnak éjszaka, mintha nappal lenne.
Várjunk csak...
Ha úgy látnak akkor...akkor engem is észrevehetnek. Ereimben meghül a vér, próbálok döntést hozni, hogy az lenne a legjobb, ha minél gyorsabban eltünnék innen, vagy meglapulnék. Mindkét esetben észrevehetnek. De ha itt maradok....
Szívverésem fokozatosan gyorsulni kezd, mire ereimben úgy közlekedik a vér, mint egy megvadult ló. Senki, és semmi sem tudja megálítani. A ló; egy szekeret vonszol maga után, amin az adrenalint szállítja, és ahol a ló elhaladt, az adrenalin is betölti az ereimet. Fülemben is szélsebes vágtába kezd, noha oda nem ér az adrenalin, de továbbra is tombolt bennem. Teljesen mindegy, mit teszek.
Ekkor, ötlet szikra pattan agyamban, és mint a futótűz terjed szét félelemtől elvakult elmémben. Torkom kapar, ahogy remegő végtagokkal próbálok feltápászkodni, lehető legkevesebb zajt csapva.
A Hivatásosak még mindig a zajjal vannak elfoglalva, szóval kihasználom a kínálkozó lehetőséget, hátrafordulok, és felmászok egy fára. Szélsebesen mozgok, gyorsabban, mint ide fele, és már azon kapom magam, hogy Katniss görnyedő alakja felett ugrok át.
Még mindig nem mozdult, kezdek aggódni. Miután meggyőződök arról, hogy nem követnek, leugrok hozzá, megvizsgálom. Látszólag élettelen, de ha jobban megnézem, látszik, hogy mellkasa lassan emelkedik, és süllyed, ezzel a tudattal, egy kicsit megnyugszom. Megvizsgálom a pulzusát, szíve egyenletesen lüktet, ez biztonság érzettel tölt el. Felmászom a fára. Bárcsak felébredne. Szeretnék magamnak egy kis társaságot, mert annyira unalmas ez így.
Kis hijján elnevetem magam, hogy képes vagyok unatkozni egy ilyen helyzetben. Bár, van benne igazság. Ez nem az a fajta unalom, amikor nem tudja az ember, hogy mit csináljon, hanem amikor már annyi mindent kéne csinálnia, hogy nem tudja mivel kezdje. Ha jobban belegondolok, ez sem igaz a mostani helyzetemre. Nem tudom mihez hasonlítani, és ez bosszant. Inkább, nem is unalom. Hanem társasághiány. Hiányzik az, hogy egy emberrel beszélhessek-aki valami csoda folytán nem akar az életemre törni.
Úgy érzem, Katniss lenne a legjobb választás szövetségesnek. De ki akarna velem szövetséget kötni? Egyszerű, és a napnál is világosabb a válasz. Senki. Ma nem halt meg senki.
Beburkolódzok a kabátomba, és kezeimre húzom a zoknit. Pár másodperc alatt elnyom az álom.
Hajnalban kelek, és arra gondolok, hogy nem ettem vacsorára semmit, és kezd idegesíteni korgó gyomrom. Kinyitom a táskám, és előkotorászok belőle pár gyümölcsöt, amit jóízűen megeszek.
A napom javarészt azzal tellik, hogy felkeresem azt a gyógynövényt, amivel meg lehet gyógyítani a vadászdarázs csípést.
Nem bonyolult megtalálni, mert jellegzetes az alakja, es a színe. Igaz, hogy ugyanolyan zöld, de van benne valami csillogás, amit csak az vesz észre, aki figyel. Aki nem, az pedig hoppon marad. Rendkívül hasznos egy növény. Egy kis tál vízben kell összepaszírozni, ha jól emlékszem anya mozsárnak hívja. A növény beszívja a nedvességet,
és egy masszává áll össze. Ha közvetlen a csípésre helyezzük, nyomban kiszívja a fájdalmat, és lejjebb viszi a duzzanatot. Hihetetlenül örülök, hogy sikerült végre rávennem magam ennek a növénynek a keresésére. Ha Katniss felkel, lehet segítek rajta. Lehet. A nap, magasan jár az égen, délidő körül, fogom magam, és eszek egy keveset.
Elpakolok, és sétálok. Össze-vissza, épp amerre a pillanatnyi döntéseim vezetnek, de arra ügyelek, hogy semmi képp ne távolodjak el Katnisstől.
Épp visszafele igyekszem hozzá, amikor megmozdul a karja. Megállok a legközelebbi fa lábánál, és hozzásimulok az egyenletes törzséhez. Karját nyújtóztatja, majd egyesével minden pircikáját megmozdìtja, végül fejèt forgatja. Felhúzom magam a törzsén, a kis kiágazások segítségével, és  fentről figyelem, ahogy a lány feltápászkodik. Körbe kémlel, és sokáig mozdulatlanul ül a gödörbe.
Megvizsgálja a nyilakat, mintha furcsálna valamit rajtuk. Testén, hátom különböző ponton beken valamit, egy kis ezüst tégelyből származó krémmel. Sejthettem volna, hogy voltak támogatói.
Feltápászkodik, és lassan, mint egy reumás vénasszony elindul, a vadászdarázs támadás helyszínével átellenben.
Tegnapi nap, nem halt meg senki, és kezdek aggódni, talán a Játékmesterek már is unalmasnak találják a Viadal menetét. Ès ha már ők unatkoznak, mi lehet a nézőkkel?
Kell valami izgalom, valami váratlan fordulat. Ebben a pillanatban, ötlet szikrák szabadultak fel agyamban, és lángrakaptak.
Katniss vagy tíz méterre jár tőlem, amikor követni kezdem. Sokat sejtetően elmosolyodom, majd összehúzom a szemöldököm. Szinte biztos vagyok benne, hogy minket mutatnak a kamerák, vagyis, hogy Katnisst. Én kit érdeklek a nézők közül?
Nyilvessző suhogása hasítja végig az eddig csendes erdő levegőjét. Lepillantok, és látom, ahogy egy nyúl utolsókat rúgja, vagy csak az ideg rángatózik benne. Összefolyik a nyál a számban. Én nekem miért nem megy így?
Nem sokra rá, egy sekély folyóparton gázol. Most először látok vizet, a réten kívül. Erről eszembe jut, mennyire szomjas vagyok. Szóval, míg Katniss lefürdik, és kiteregeti a ruháit, megiszom az utolsó korty vizemet, de most ez sem segít.
Újabb nyilak szelik át a levegőt, az áldozat most egy madár, első ránézésre nem ismerem meg, aztán halkan homlokomra csapok. Guvat.
Ez egy őshonos madár a Tizenegyedikben, amikor van a piacon, hatalmas keletje van. Igaz, ritka, de rendkívül finom, és amikor tudunk, veszünk. Az az egy csöpp madár, két hétre elegendő nekünk. Számtalanszor felvetettem anyának, hogy mi lenne, ha élő madarat vennénk. Igen, drágan és igen, etetni kell, amíg le nem vágjuk, de ha veszünk egy hímet és egy tojót szaporodhatnak. Mintha csirkét tenyésztenénk. Anyának erre az volt a válasza, hogy hímet semmi esetre sem veszünk. Túl kicsi, ráadásul, kétszer kevesebb ideig birná ki fogságban, mint a tojó, pedig az se sokáig tűri a bezártságot. És az élő madár egy vagyonba kerül.
Újra összefolyik a nyál a számban, de inkább elfordulok. Nem szeretném megkezdeni a gyümölcs tartalékom, erre nem sokat láttam. Megint elindul, egészen késő délutánig menetel, amikor megáll, megtisztítja a zsákmányait. Így, hogy csak a bőrt látom, megkordul a gyomrom. Hát, még amikor a szél erre fújja a nyúl illatát...
Végül arra gondolok, hogy mindenképp ennem kell. Kiveszem a tásskát a kabátom alól, ám ügyetlen ujjaim  közül kicsúszik a kicsiny tarisznya, és tompa puffanással ér földre. Gondolkodás nélkül vetem utána magam. Mi van, ha Katniss észre veszi, és elveszi tőlem?
Akkor a túlélési esélyeim, még sokkal lejjebb csúsznak a ranglétrán.
Nekem nem sikerült, olyan hangtalanul érkeznem, rálépek egy száraz gallyra, amikor fel akarom venni a táskám.
Szinte már hallom is, ahogy a nehéz íj felemelkedik, a nyílat felhúzzák, az pedig hangtalanul átszeli a levelgőt, egészen idáig.
Ám, hiába számítok rá, csak a következő szavakat hallom:
- Tudod, nem csak ők köthetnek szövetséget.
Számmalnagy ó-t formálok, és átgondolom a lehetőségeket. Váratlan fordulatnak, teljesen tökéletes, azonban az is az lesz, ha megöl. Kinézek a fa mögül, és óvatos, remegő hanggal kérdezem.
- Szövetkezni akarsz velem? - nem számítok válaszra, csak az imént említett nyílvesszőre.
- Miért ne? Kihúztál a csávából, azokkal a darazsakkal. És elég ügyes lehetsz, hogy sikerült ilyen sokáig életben maradnod. Ráadásul, nagyon úgy tűnik, hogy amúgy sem tudlak lerázni - vajon igazat beszél? Nagyot nyelek, ahogy a tűzben sülő nyúlra nézek. Kényszerítem magam, hogy ránézzek, de nem sikerül. - Éhes vagy? - kérdezi. - Gyere, ma kettőt is lőttem.
Elhúzódok a fától, és egy lépéssel közelebb lépek hozzá.
Akaratlanul is, de kibuggyannak belőlem a szavak.
- Meg tudom gyógyítani a csípéseked.
- Komolyan? Hogyan?
Erre kiveszem a maroknyi levelet, amit találtam, és felé nyújtom.
- Hol találtad?
- Mindenfelé. Mindig tartottunk magunkál, amikor a gyümölcsösben dolgozunk. Arrafelé elég sok darázsfészket meghagytak. De itt is akad jópár. - magyarázom, gyorsan, mintha magától értetődő lenne, de egy cseppet sem kioktatóan, vagy tudálékosan.
- Milyen igaz. El is felejtettem, hogy a Tizenegyedik Körzetből jöttél. A földművelők körzete- mondja.- Gyümölcsösök mi? Ezért tudsz te olyan  ügyesen fáról fára repkedni. - elmosolyodom. Büszke vagyok arra, hogy felfigyelt rá, de nem szeretnék mondani semmit, nem akarok nagyképűnek látszani. Szóval várok.

- Nos, akkor gyere. Gyógyíts meg - folytatja. Teljesen kiment a fejemből, de gyorsan odalèpek hozzá, a tűzhöz. Felhajtja a nadrágját, és megmutatja a térdén éktelenkedő csípést. Nem sokáig tanakodom, hogy hogyan lássam el, csak bekapok egy pár levelet, összerágom. Miután biztos vagyok benne, hogy jó ragacsos péppé vált, ráhelyezem a kupacot a csípésre, és ráköpök. Undi, vagy nem, segít. Felkiált a megkönnyebbüléstől, mire elmosolyodom. Felkuncogok, ahogy közelebbről is megvizsgálom a csípéseket.
- Még szerencse, hogy volt annyi eszed, hogy kihúzd a fullánkokat, különben sokkal rosszabbul lennèl  - újra eszembe jut, amikor én ezt elmulasztottam megtenni.
- Az arcomat is kend be! - könyörgi megkönnyebbülve. Újra csinálom az előbbi műveletet, és közben hallom, hogy nevet, ahogy a levél kiszívja a fájdalmat. Karomat tanulmányozza. Eszembe jut, hogy hogyan szereztem a sebet. A tűzben, amikor kishijján megfulladtam, egyszerre a fejemen levővel, de az már majdnem teljesen begyógyult.
- Adok neked cserébe valamit. - leteszi az ijjat, és elővesz egy kis tégelyt, tartalmából egy keveset a karomra ken. Nem fájt annyira, egészenelviselhető volt eddig, de ez valóságos megkönnyebbülés.
- Jó támogatóid lehetnek - mondom egy szomorú sóhajtás kíséretében.
- Te már kaptál valamit? - kérdezi, mire reflexből megrázom a fejemet. - Úgyis kapsz, nyugi. Csak figyelj. Minél közelebb a Viadal vége, annál többen jönnek rá, milyen ügyes vagy. - Tényleg nem bánnám, ha lennének támogatóim, bár, ha hazajuthatok, nekem édes mindegy. Erről eszsmbe jutott valami.
- Komolyan mondtad, hogy szövetkezni akarsz velem? - kérdem, egy kicsit felbátorodva.
- Igen, komolyan mondtam - jelenti ki. Teljesen kicserélödök. Úgy érzem, nem vagyok olyan esetlen, ha valaki, aki 11 pontot kapott, szövetségre akar lépni velem.
- Rendben van - felé emelem a kezemet, mire belecsap. - Áll az alku.
Egy pillanatra elgondolkodom, hogy ez a szövetség, csak egy bizonyos ideig tart. Ha ketten maradunk...inkább bele sem gondolok.
Vacsora idő van. Felfedem előtte a készleteim egy részét. Eszembe jut, hogy van az a gumó, ami nyersen borzasztó volt. Talán megsütve finom lesz. Odaadom neki. Igazam lett, rendkívül finom.
- Ez guvat. - mondom a madárra mutatva. Mesélek róla, hogy milyen szemtelenek, és arról is, hogy milyen finom a húsa. Sokat eszünk, és még mindig nem tudom elhinni, hogy végre húst eszek.
- Ó - adok hangot csodálatomnak. - Soha életemben nem ehettem meg egy egész combot.
- Edd csak meg a másikat is - szól. Tiltakozni akarok, hogy nem azért mondtam, de valahogy más formában jönnek a szavak a számból.
- Komolyan mondod? - kérdezem meglepődve.
- Annyit ehetsz, amennyi beléd fér. Most, hogy sikerült íjat meg nyilakat szereznem, bármikor vadászhatok. És felállítjuk a csapdákat is. Majd megmutatom hogyan kell csinálni - teszi hozzá. Tényleg komolyan gondolja? - Rajta, edd csak meg - folytatja. - Úgy is csak néhány napig jó, és van egy egész guvatunk, meg egy nyulunk.
Megfogom a combocskát, és hatalmasat harapok belőle. Hmm... Isteni íze van, jobb mint amire emlékeztem.
- Azt hittem a Tizenegyedikben jóval több kaja jut az embernek, mint nálunk. Már csak azért,mert ti termelitek az élelmet- jegyzi meg. Szemem elkerekedik. Meglepődök, de aztán rájövök, hogy úgy sem tuhazná sehonnan. Én sem tudok semmit a Tizenkettedikről.
- Á, dehogy, nem szabad megennünk a terményt.
- Letartóztatnak, vagy mit csinálnak?
- Nyilvánosan megkorbácsolnak. - vagy kivégeznek, de ezt nem akarom elmondani. - A polgármester szigorúan betartja a törvényeket.

2015. június 24., szerda

14. fejezet

Na, halihóóó
Ma újabb részt hoztam nektek, remélem tetszeni fog. Valamint, érdemes benézni a régi bejegyzésekhez is. Úgy döntöttem, csempészek beléjük egy kis életet, gifekket, képekket :)
 Jó olvasást!
Lara




 Nem sokra rá, felcsendül nemzetünk himnusza. Az egyre hangosodó dallam közben pedig lassan az égre úsznak a halottak arcképei. Az Első Körzetből Glimmer. A csodálatos szépségű lány, most meghalt, angyal lett, vagy talán ördög. Hiszen meghalt, és aki meghal, vagy a menyországba, vagy a pokolba kerül. Ő ölt. Kegyelenül végzett ki gyerekeket, akik nem voltak képesek megvédeni magukat. Talán ezért pokolra jut? Vagy ez nem számít, hiszen nem önszántából ölt? De ha nem jelentkezik önként, akkor nem kellett volna ölnie. Agyamban kavarogtak a gondolatok, összegabalyodtak, és nem akartak szétválni. Az zökkent ki, hogy feltűnt a Négyes lány a csillagos égbolton. Ma is kevesen haltak meg. Félő, hogy túl unalmasnak találják a játékot. Az égbolt elsötétedik, miután a kép szépen lassan elúszik.
 Csend telepszik az erdőre, de egy kis idő után tücskök ciripelése tölti be az addig néma erdőt. Némiképp megnyugtat, miel utálom a csendet, és kevésbé érzem magam egyedül. Gyűlölöm, ha egyedül kell lennem, olyan rossz érzés, mert nem szólhatok senkihez, nem kérhetek segítséget. Bár, itt inkább vagyok egyedül, mint bármelyik másik Kiválasztott közelébe. Még Katniss is nyugtalanít, pedig ő aztán tényleg nem ártana nekem. De honnan veszem ezt? Honnan gondolom, hogy nem lenne képes bántani? Talán a nővéremet látom benne, aki sosem volt, vagy egyszerűen, csak rájöttem, hogy aki önként jelentkezik a tizenkétéves húga helyett, az nem lenne képes bántani más gyereket, akinek szintén nem sok esélye van. Vagy szimplán naiv vagyok.
 Naivitás tőlem, hogy próbálok úgy bízni benne, hogy még egyszer se beszéltem vele. Csak megfigyeltem, de még így sem ismerem. Még is, bízok benne, és féltem. Féltem, hogy a következő pillanatban nehogy előjöjjön egy Hivatásos, vagy bármelyik Kiválasztott, és megölje. Hisz ebben a gyenge, és kiszolgáltatott állapotban simán megölnék, minden féle nehézség nélkül, még csak a saját életüket sem kell félteniük. 
 Erre a gondolatra megborzongok. Csak most kezdem el érezni, mennyire csípős, és hideg idő van. Fejemre húzom a kapucnit, és összegörnyedek annyira, amennyre csak lehetséges. Valahányszor lecsukom a szemem, erős késztetést érzek, hogy kinyissam. Nem tudok aludni, ráaadásul az sem segít, hogy a hőmérséklet egyre csak esik, és esik. Így nem tanácsos elaludni, a végén még megfagyok. És akkor viszlát remény, viszlát élet.
 Sose bírtam olyan jól a hideget. Elvégre, nálunk majdnem mindig jó az idő, nem vagyok hozzászokva ehhez a nagy hőmérséklet ingadozáshoz. Lábujjaimat már nem érzem, annyira vacogok. Fogaim folyamatosan összeekoccannak, kezemet már csak a zokni tarja melegen, de sem segít sokat. Behúzom a nyakam a kabátba, szinte semmim se látszik ki, és a kapucnit is jobban összehúzom. De ez sem segít. Elkezdem belehelni a kezemet, dörzsölgetem a karomat, mozgatom, körözgetek a lábammal, de semmi sem válik be. Muszáj mozognom ahhoz, hogy ne fagyjak meg, de semmi kedvem hozzá. Lehet, hogy inkább a fagyhalált választom, mint hogy most innen fel kelljen állnom. Félek, hogy Cato és a többiek erre járőröznek, hogy megtalálják Katnisst.
 Vajon Peetát elengedték, vagy megölték? Az utóbbit kétlem, hiszen akkor hallottam volna az ágyú dörgést, és az égen is ki lett volna vetítve. De, akkor mi történhetett? Kétlem, hogy büntetlenül megúszta azt, hogy segített Katnissnek, azt, hogy elküldte, pedig nagyon jól tudhatta, hogy Cato csak arra vár, hogy végezhessen vele. Kizárt, hogy ezt élve megússza. Ha esetleg sikerült elmenekülnie, akkor is megkeresik. Megkeresik, és megkínozzák. Tudom, jobban mondva érzem. A Hivatásosak már csak ilyenek.
 A hideg újra és újra végig fut a gerincemen, és sehogy sem tudok felmelegedni, szóval úgy döntök, hogy felkelek, és felkeresem Peetát. Hogy hogyan, azt magam sem tudom, de rá kell ébrednem, hogy ez is jobb, mint magányosan feküdni, és majd' halálra fagyni. Fáról fára ugrálva indulok vissza, a fához, amin korábban a fészek lógott alá, és ami két Hivatásos Kiválasztott halálát is jelentette. Ez a kis mozgás teljesen felmelegített, már le merem venni a zoknit a kezemről, és a kapucnit is a fejemről. Aztán, eszembe jutott, hogy aki kimelegedik, az hamar megfázhat, szóval inkább visszahelyezem a kapucnit a fejemre.

 Olyannyira lendületben vagyok, hogy észre sem veszem amikor ott vagyok, csak amikor elhagytam a fát, amin tanyáztam. Leugrok a földre, és körbenézek, nyomok után kutatva. A széttörött fészektől jobbra, a magas fűben, észreveszem a csapást, amin valaki - vagy valakik - elfutott. Nem bízok magamban, hogy elég gyorsan sikerülne felmásznom észrevétlenül egy fára veszélyhelyzetben, szóval már a lombkorona biztonságos takarásában követem a csapást. Egy ideig széles az ösvény, de egyre jobban keskenyedik, majd úgy jó száz méterre egy hatalmas körben szélesedik ki. mintha dulakodott volna valaki. Követem tovább az útvonalat, ami ezután ismét lekeskenyedik, és a fű teljesen lelapul. Talán már másztak?
 A fák kezdenek elfogyni, nyílt terep következik, barlangos, sziklás tájjal, amit egy folyó vág ketté. Így már kevésbé vagyok bátor, hisz bárki, bármikor megláthat. Egy lakot veszek észre, a folyótól nem messze, sántít egy kicsit, de különösebb problémát nem veszek észre rajta. De ki lehet ez?
 Innen, csak azt látom, hogy szőke - még sötétben, jó nagy távolságról is látni, a szőke tincseit - izmos, és...ennyi. Kezdem eszűkíteni magaman a jelöltek listáját. Hány szőke fiú van itt az Arénában, akikiknek ilyen széles és izmos válluk van? Kettő. Cato és, Peeta. Kizárt dolog, hogy Cato legyen az, hiszen nem mászkálna egyedül, főleg nem ilyen messze a szarutól Csak akkor mennek el onnan, ha vadásznak. Máskülönben esélytelen, hogy ne ott találjuk őket. Szóval Peetát is megtaláltam. Gratulálok Ruta, jó teljesítmény - mosolygok magamba. 
 Megmentem az egyik Tizenkettest a Hivatásosoktól, egy vadászdarázs fészekkel, majd megtalálok egy másik Tizenkettest, a folyónál. Az egyik Tizenkettesről jut eszembe... Felébredhetett már, vagy még minig eszméletlenül fekszik a földön? Esetleg él még egyáltalán? Visszaveszem az irányt. Valahogy Peeta sorsa kevésbé nyugtalanít, mint Katnissé. Peeta áruló,elárulta Katnisst, akkor is, ha most megmentette. Kit érdekel? Ha eleve nem állt volna be hozzájuk nem kellett volna megmentenie. Vagy... Azon kapom magam, hogy teljesen ingerült vagyok, és úgy ugrálok a fákon, mintha legalább ők tehetnének arról, hogy idekerültem. Pedig ez egyáltalán nem az ő hibájuk. Ráadásul, ők segítenek nekem elbújni, szóval tényleg gonosz dolog volt így bánni ezekkel a szerencsétlen növényekkel.
 Minket otthon mindig arra tanítottak, hogy védjük a fákat, a növényeket, hisz ők is érző lények. Lehet, hogy ezek, itt bent fele annyira sem igaziak, mint a kintiek, a szabályok ugyanúgy érvényesek rájuk is.
 Felettem megpillantok egy őrizetlenül hagyott madárfészket, kapok az alkalmon. Felnyújtózkodok a felettem levő ághoz, átvetem rajta a karom, felhúzom magam, lendülök, és már is rajta állok. Mindenzt, összességében körülbelül tíz másodperc alatt.
 A Tizenegyedikben díjjazzák, ha valaki gyors. Minél több gyümöcsöt szedünk a munkaidő végéig, annál több fizetést kapunk a hónap végén. Természetesen, ezt befolyásolja, az életkor, az, hogy állandóan dolgozol-e, vagy csak Aratáskor, és, hogy mennyire vagy szegény sorsú. Sajna, én két éve kezdtem el folyamatosan dolgozni, ez nem jelent semmi plussz jövedelmet. Minden gyereknek dolgoznia kell Aratáskor, öt éves kortól kezdve, mindnekinek tudnak munkát találni a békeőrök. Egyedül a beteg nem dolgozik, és aki vigyáz a betegre. Ha valaki ott hagyja az iskolát, annak kötlező munkába állnia. Ebből következik, hogy a legtöbben nem tanulnak, és inkább dolgoznak, hogy legyen pénzük. De, itt jön az, hogy Snow elnök megszabta, hogy minimum tízéves korig iskolaköteles a gyermek. Hogy olvasni, és írni teljesen meg tudjon tanulni. Na meg számolni, mert itt nem egy hátrány, ha tud az ember. Arról fogalmam sincs, hogy a többi Körzetbe hogy megy ez, hogy kötelező-e az iskola, vagy sem. Mivel nincs komunikáció a Körzetek között, érthető, hogy semmit sem tudunk egymásról. Egy felől ez jó: nem ismerjük az ellenfeleinket, kivéve a Körzettársunkat. Másfelől viszont... Ott van az a pici űr, amit sose tudsz meg, pedig majd megesz a kíváncsiság. Legalábbis, nálam így van. Igazi kíváncsi természet vagyok.
 Két tojás található a fészekben, amit úgy döntök a napkelti fényben megsütök. Lemászok a fáról, leteszem a tojásokat, és tüzifa után nézek. Miután szereztem, várok. Várok, hogy a nap felbukjon egy kicsit az égen. Így nem lesz feltűnő a füst. Próbálom úgy helyezni a tűzrakás helyszínét, hogy semmiképp ne a szabad ég alatt legyen. Remélem a dús lombkorna felfogja egy kicsit a füstöt. Elkezdem dörzsölni az egyik ágat, hogy pörögjön a kezembe, és egy kicsit lefele is nyomom közben, pont úgy, ahogy az oktatóm tanította. Nem tellik bele tíz perc, és elkezd füstölni. Majd szép lassan lángra lobban az egész. Egy hosszú botot veszek a kezembe, majd a tűzbe gurítom a tojásokat. Miután úgy gondolom, hogy megsűltek, kiszedem őket a bottal, eltaposom a tüzet. Hozzájuk szeretnék nyúlni, de amint megérintem az egyik héjját, el is kapom az ujjam. Megégette.
 Erről eszembe jutott az égés seb, és hogy innom kell, különben kiszáradok. Fejembe ismét éles nyilalást érzek, de nem törődök vele, sem a szomjúság érzettel. Inkább keresek egy nagy lapulevelet, és belecsomagolom a tojásokat. Felmászok a fára, és folytatom vissza felé az utamat, Katnisshez. Már a darázsfészeknél járok, amikor elálmosodok. Úgy csap meg az álom szele, mintha pofonvágott volna. Vissza kell érnem Katnisshez. Ha megbiznyosodok arról, hogy jól van, vagy esetleg már elment onnan, akkor nyugodtan mehetek amerre látok.
 Katniss azonban nem mozdult egy tapottat sem. Ugyanabban a gödörbe fekszik, ugyanabban a pozícióban. Semmi új, még a nyilali is ugyanott vannak. Vissza mászok a fára, az álom azonban most nem kerül el. Mire lecsukom a szemem, már alszok is.
 Kora délután ébredek, talán olyan egy óra körül lehet. Szomjas vagyok, de első gonolatom így is Katniss. Lenézek, és látom, hogy még mindi gnem mozdult meg. Lemászok, és egyedül légzése nyugtat meg, és az ágyú dörgés hiánya. Még nem halt meg.
 Bogyókat kell gyüjtenem, amivel csillapítani tudom az egyre gyötrő szomjúságot. Találtam szamócát - amiből jó sokat ettem - és valami gubós gyümölcsöt. Majd megesze a tojásokat is. Rengetegszer van olyan, hogy tudom az adott növénynek a jellemzőit, és, hogy ehető-e, de a neve nem ugrik be. Na, ez is ilyen. Megeszem, de így nyersen borzalmas íze van. Elteszem, hiszen lehet ha megsütöm jobb lesz.
A szaruhoz veszem az irányt. Azt csodálom, hogy még nem tévedtem el. Annyi helyen jártam már, és mindnek megjegyeztem az útvonalát. Jóval gyorsabban ugrálok, és mászok, mint általában, mert nem szeretnék a Bőségszaruhoz közel aludni. Valahogy iszonyogtat a gondolat.

2015. június 22., hétfő

13. fejezet

Hát, igeeen.
Ma hivatalosan is megkezdődött a szünet, mert elballagtam. Megkaptam a laptopot, ígymár akármior tudom hozni a részeket. Igyekszem bepótolni az elmaraást, de még mindig telón vannak a részek, és először erre egy worldot kéne tölteni. De sietek, addi is, itt egy újabb(rövidebb) fejezet. Nagyon nyögve nyelősen íródott meg ennyi is.
U.i.: Elértük a több mint 700 oldalmegjelenítést. Álmomban sem gondoltam volna. Köszönöm <3
Lara

 
Nem tudom milynen gyorsan esik le neki, hogy mit kéne tennie, de inkább elmegyek. Igen, agyam nem tud dűlőre jutni, hogy itt maradjon-e, vagy sem.
Most jelenleg a második mellett voksol.Visszafelé kezdek ugrálni, nesztelnül, nehog felkeltsem a Hivatásosak, vagy Peeta figyelmét.
Meg amúgy sem szeretnék darázscsípés áldozata lenni. Emlékszem, a gyümölcsösbe rengtegszer megcsíptek. Ott hagytak egy csomó fészet, még a Sötétség Napjai után is, és a mai napig szaporodtak. Léptem nyomon ilyen fészkekbe botlottunk. Amikor először láttam ilyen fészket, nem tudtam mi az, és inkább közelebbről megvizsgáltam. Pontosabban, megpróbáltam ledobni egy kővel, szerencsémre, éppen hogy eltalálta az ága amin lógott, és csak három kíváncsi darázs nézett ki magának. Mind megcsípett, legalább kétszer. Borzalmas halucinációk gyötörtek, nem lehetett eldönteni mi volt a valós, és mi nem.
Anya lekezelte valami növénnyel, és egy életre megtanultam, hogy vadászdarazsakkal nem szabad ujjat húzni. Azóta kerülöm a fészkeket, de a biztonság kedvéért mindig van nálam a csípésre való levél. Össze kell pépesíteni, és valami folyadékba feloldani. Azonnal ki szívja a fajdalmat a csípéből. Ezen emlékek hatására egy ideig teljesen biztos vagyok abba, hogy itt hagyom a lányt.
Ha túléli a támadást, amiben reménykedek, akkor segítenem kell neki. Megmutatom a levelet, legalábbis, jól látható helyre teszem, hogy elláthassa magát. Bár, amennyire megkedveltem, ezalatt a pár perc alatt, és amennyire sajnálom Peeta miatt, még ápolni is képes lennék. Jó száz méterre járhatok attól a fától, ahol Katniss tanyázik, vadászdarázs fészekkel a feje fölött. Elfekszem a fán, és elrágcsálom az összes kekszem. Minél többet eszem, annál éhesebb vagyok. Gyomrom nagyokat kordul, mire ráveszem magam, hogy egyek a lédús szamócából, amivel a szomjam is oltani tudom. Fejemben és kezemben égető, szúró fájdalom kezdett szétterjedni, pont ahol megégetett a tűz. Lüketet, és nem akar alábbhagyni. Az sem segít, hogy nem tudom bevinni a szervezetembe a megfelelő folyadékmennyiséget. Úgy döntök, nem számít mit hoz a holnap, inkább a mával törődök. Kiiszom a tömlőm felét, majd egy órával később a másk felét is magamba döntöm. Szemem folyamatosan leragad, nem bírom nyitva tartani. Átvetem az ágon a kötelet, majd megcsomózom a hasamnál.
  Az álom pillanatok alatt elnyom. A darázstámadásról álmodok, ahogy az összes Hivatásos (és Peeta) a földön fekve vonaglik, millió és millió bogár hemzseg rajtuk. Elmosolyodom a gondolatra, hogy egyből ennyien meghalnak. Az ágyúdörgés zene lesz a füleimnek. Gonosz dolog, de így érzem. Minden egyes halottal közelebb jutok a győzelemhez.
 Hajnalban kitörlöm szememből a csippáimat, és mosolyogva ébredek. Ez az álom, arcomra égette a vigyort. Ha visszamegyek megcsípetnek a darazsak? Testem és agyam nincsenek összhangban, mielőtt észérvekkel próbálnám meggyőzni, hogy maradnom kéne, azt veszem észre, hogy egyik fáról a másikra repülök.
 Kezemben az éjszaka folyamán teljesen megszűnt a fájdalom, ez jelentősen felgyorsít, viszont a nagyon úgy néz ki, hogy a fejemben nem akar szűnni a ismerős lüktetés. Megállok azon a fán, amiről kiszúrtam a fészket, és körbe pillantok. Az odalentiek egytől egyig alszanak, Katniss azonban nyugtalalnul forgatja fejét. Őt fürkészem, majd az ágra pillantok ami a fészket tartja. Alig, de még is látszik, ahol elkezdte elfűrészelni, ebből arra a következtetésre jutok, hogy megértette, amit mondani akartam.
 - Ruta - suttogta a nevemet alig halhatóan. Kibújok a lombsátor takarásából, úgy hogy mindeketten lássuk egymást. A darázsfészekre mutatok. Mi lesz már? - sugallja pillatásom. Ki fogunk futni az időből. Ha felébrednek, és észreveszik mit művelnek, biztos, hogy másik táborhely után néznek. Késével fűrészelő mozdulatot tesz maga elé. Bólintok. Elfordul, ekkor kihasználom az alkalmat, hogy lelépjek. Agyam, minden egyes dolgot mérlegelt közben, és rájöttem, hogy kockázatos itt tartózkodnom a fészek közvetlen közelébe. Ha arra a fajdalomra, a dudorra, és a halucinációkra gondolok...
 Nagy lendületet veszek, és három - négy fával odébb telepedek le. Szomjas vagyok, de nem tudok inni. Már nincs mit. Meglátok egy bogyós gyümölcsöt termő bokrot, néhány méterre tőlem. Lemászok, megvizsgálom, és rengeteget szedek belőle, olyan gyorsasággal, ahogy csak tudom. Nem kockáztathattam volna. De még is megtettem. Most az egyszer bátor voltam.
 De akkor nem, amikor ott hagytad- szid meg  lelkiismeretem, miközben a fa csúszós törzsén kapaszkodok fel, hihetetlen sebességgel.
 Nem hagytam ott.- vetem ellen.- Itt van tőlem pár méterre .
 Azonban a tudat, még mindig nem hagy nyugodni. Lakmározok a bogyóból, ami egy kicsit csillapítja ugyan a szomjam, de nyelvem akár a smirgli. Még mindig aljasnak érzem magam. Visszafogok menni, csak meg akarom várni, amí a darazsak biztos eltisztulnak a környékről. Vissza fogok menni, egyenlítni a számlát.
De mit akarok egyenlíteni?
Nem tartozom neki semmivel. Még is úgy érzem, hogy kötelességem segíteni neki. Sétálgatok, ide-oda ténfergek- kizárólag a fán. Nem mehetek le. Hallgatózok, hátha elhallik ide a kiáltozás, esetleg sikítás. Vagy az ágyúdörgés. De semmit se hallok az égvilágon. Egy madár dalol, tőlem jobbra. Rálövök a csúzlimmal, de hasztalan: nem tudom eltalálni. Mérgemben visszafele megyek, és nem érdeel semmi. Az sem, hogy lelökhette-e már a fészket. Egy ágon megcsúszok, és felhorzsolom a karom. Ugyanott, ahol vérzett nemrég. Szuper. Felszisszenek, de folytatom az utamat Katniss és a darazsak felé. Megszólal az ágyú. Csak egy dörrenés. Idő lőtt észrevették a darazsak? Netán meggondolta magát, és mégiscsak lemszott, hogy eltudjon szökni, de szerencsétlenségére pórul járt? Gyorsítom a tempómon, és csak akkor nyugszom meg, amikor látom Katnisst, ahogy Glimmertől próbálja elvenni az íjját. Glimmertől, a gyönyörű szőkeségtől, akinek vad, gonosz zöld szemeit irgyeltem. Aki megvetően pillantott rám, aki miatt sírtam. Aki most a felismerhetetlenségig eltorzult-már amennyit láttam belőle. Arcsontja feldagadt, szeme nem is látszott. Most már rájöttem, hogy nem jó dolog az irigység, hisz ha én lettem volna ő, akkor már meghaltam volna. Katniss egy sor ügyetlen próbálkozás után, elvette az íjat, és a tegezt tele nyilakkal, majd erőtlenül elhasalt a földre. A levegő zümmögéstől hangos, most mégis megtöri valami. Peeta rohan a lányhoz, dárdával a kezébe. Böködi, a dárda tompa felével, és kibál neki.
- Mi a fenét csináksz még itt? Meg vagy őrülve? Kelj fel! Kelj már fel!- legszivesebben én is odakiáltanék neki, de ugyebár, ezt nem tehetem. - Fuss! Fuss!
Nem telik bele egy perc, már úton is van, én pedig a nyomába szegődtem. lépten nyomon megbotlik mindenben, így nagyon le kell lassítanom hozzá. A következő pillanatban, szétterül a földön, és nem bír felállni. Vagy nem is akar.
Üvöltözik, úgy ahogy a torkán kifér, kezét lábát össze-vissza csapkodja maga körül, vagdalózik. Teste meg-meg vonaglik a földön, mégegyszer, utoljára, majd teljesen elnyugszik. Meggyőződöm, hogy nem követte senki, ami annyit jelent, hogy örülnézek. Megvizsgálom a földön fekvő lányt, egyből ki is szúrom a füle mögött éktelenkedő csípést. Égési seb tarkítja a vádliját, haja megperzselődött, ruhája szintén. Katniss Everdeen, a lány, aki majdnem tényleg lángra lobbant.
Megigazítom a nyilakat a tegezbe, tapintásuk hideg, és nyirkos. Az egyiken megpillantok egy vércseppet. Egy pecre megfordul a fejmebe, hogy letörlöm, de inkább levetem az ötletet. Ha ezzekkel megbírnk ölni valakit, tuti, hogy a lánnyal kezdeném. Aztán szép lassan kivégezném az összes kiválasztotat. Csak hogy fel sem tudom emelni, nem hogy használni...
Azért felkapom a tegezt a hátamra, majd az íjat a kezembe, de esélytelen hogy felajjzam. Szóval, szépen vissza helyezem a földön fekvő lány mellé, akinek az arca egyik pillanatról a másikra megvonaglik. Állkapcsa megfeszül, majd folyott kiáltások hagyják el a száját. Csak nehogy ide vonzza a többieket!
 A nap találja meg azt a csekély helyet, ahol meg tudná ciróatni a füvet, de nagy igykezete sikerrel jár. Itt ott betör a lombkoronán át, és felmelegít. Kitűrök egy izzadságtól nedves tincset a szememből. Napok óta nem fürödtem, és kibirhagtatlan egy érzés. A Körzetben sem tettük minden nap, de ott nem erőltettem meg magam ennyire. Egyenletesen szuszogok Katniss mellett, aki még midnig eszméletlen, de akárhányszor megmozdul, mindig futásra készen állok. Tudom, kába lesz a méregtől ,de akkor is... Nem kockáztatok.
 Milyen lehet önkéntesnek jelentkezni? De nem a Hivatásosakra gondolok, akik becsvágyból teszik mind ezt. Hanem arra, aki szertetből, és féltésből teszi kockára az életét. Szerette, és féltette a húgát, legalábbis, ebből ez derül ki. Vajon én is képes lettem volan megtenni? Arcomon alig látható könnycsepp gurul le, de inkább letörlöm, és elmosolyodok. A stúdióba mostanra felpezsdülhettt az élet. Kielemeznek mindent. Minden döntést, reakcót, bizonytlanságot. Bizonyára azt is, ahogy ide oda futkároztam a biztoság és a veszély között.
Eszembe jutott Glimmer arca, . Akárhogy igyekszem elfelejteni, ez visszavonhatatlanul beleégett a retinámba. A gyönyörű lány, kétszeresére daadt végtagokkal, és fejjel. Újra Katnissre pillantok. Ő túlélte, és a többiek is. Glimmeren, és valaki máson kívűl. Kicsit fokoztuk az izgalmat, ami azt jelenti, hogy egy darabig megnyugodhatunk.
Más már gondolkodás nélkül leszúrta volna Katnisst, de én nem vagyok más. Én ugyan az a kislány vagyok, mielőtt kiválasztottak volna. Nem bántok semmit. Az nem az én szerepem. Lehet hogy felébredése utén egyből szíven szúr a nyíllal, de legaláb úgy halhatok meg, hogy nem bántottam senkit.  Felpattanok, és elmegyek bogyókat szedni. Ezután megint próbálok madarat lőni, de nem sikerül. Újra éhség mardossa gyomromat, és tudom, hogy ez nem az a fajta éhség, amit pár bogyóval csillapíani tundék. A madár a fejem felett gúnyosan rákezd dalára, mintha csak bosszantani akarna. Mérgemben átfontam a mellkasomon a karomat, és visszasétáltam a lányhoz. Az ég kezdett sötétedni. Ami azt illeti, a Nap lebukása egyben az idő hülését is jelentette. Gondolkodás nélkül felmászom egy fára, felhúzom a tartalék zoknim, és várom, hogy megszólaljon a himnusz  halottak arcképével.